Van az a dolog. Amiről mindenki beszél, ami mindannyiunkat meghatároz és épp ezért félünk tőle. Nem, most épp nem a szeretetre gondolok, bár az se lenne egy rossz gondolatmenet, de én itt és most a felelősségre gondolok.
Mert felelős vagyok. Azért, amit mondok, amit teszek. Azért, amit itt leírok, épp ezért ez nem lehet akármi. Lehet, hogy értelmetlen őrültség, de jószándékú, és a hangsúly ezen van. Ezen kell hogy legyen. De a jó szándékomért is felelősséggel tartozok. Felelek magamért, ugyanúgy hétfőn reggel és péntek hajnalban, egy buli után.
Azonban azt se ártana elfelejteni, hogy embertársainkért is felelősek vagyunk minden egyes nap. Te értem és én érted - talán így lenne a legegyszerűbb kifejezni. És erről igencsak hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Vegyünk egy példát, ígérem gyors leszek. Megesett már veled, hogy valamin összekaptatok egy barátoddal, majd közölte az olyan idillin csengő "nyugi, soha többet nem fog előfordulni" mondatot. Nos, azóta hányszor fordult elő? Négyszer-ötször? Ha nem bánjátok én nem állnék neki számolni, kevés ujjam van - meg agysejtem.
Te hogy vagy ezzel a felelősség-kérdéssel kedves Olvasóm? Mindig, mindenért vállalod? Nem kell megmondanod, csak gondold át. Ha csak egy picit is elgondolkodsz rajta, már elértem valamit. De felelős vagyok a tetteimért, ezért nem akarok, hogy rosszul érezd magad amiatt, hogy igen, néhanapján te sem vagy a felelősségvállalás mintaképe. Én sem.
A célom egyszerű és világos - olyasmi, amiért még a felelősség terhét is vállalom. Rávilágítani a saját hibámra, ezáltal olvasás közben felszínre hozni benned a sajátodat. És most kérnék is, mert akármilyen hihetetlen, ettől félünk a legjobban mostanság. A kéréstől. És nem a felénk irányuló kérésektől, hanem azoktól, amiket nekünk kell kimondanunk. Én is csak leírni merem, láthatod. Mégis, arra kérlek, ezek után próbálj meg egy picit felelősségteljesebben élni, mint eddig. Vállald fel, ha megbántasz valakit és ne félj elé állni és tiszta szívedből kinyögni egy sajnálomot.
Nos igen. A másik hatalmas félelem: hibáink beismerése. Mert sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy a másik a hülye. Elárulok egy titkot - ebben a pillanatban rólad is, talán még többen is azt gondolják, hogy te vagy a hülye. De ne válaszd mindig a könnyebb utat. Engedd, hogy fájjon. Ez nem az a a fajta fájdalom, mint amikor megbánt valaki. Ilyenkor magadat bántod,ez egy olyasfajta fájdalom, ami csak és kizárólag előre szabadna, hogy vigyen - nem mintha a másik nem. Csak hogy lássátok, senki sem tökéletes:
És a sort még a végtelenségig folytathatnám. De nem állok meg itt. A teljesnek vélt lista létezik papíralapon, itt van előttem. Minden egyes nap ránézek és megpróbálok kieszelni egy stratégiát, hogy változtassak. Hogy ne legyek többé hülye. Persze, persze. Így is van olyan barátságom, ahol fölösleges harmadik kerék vagyok és így is tudnék még jóval több időt a családomra fordítani, de igyekszem.
És ez számít. Legyél már annyira tökös, hogy a saját kezedbe veszed az életed. Ma reggel olyasmit csináltam, amit már régen. Kimondtam, ami bántott. Lehet nem épp a legmegfelelőbb formában, de megtettem. Nem tudtam mi lesz a következménye vagy hogy hogyan tovább utána, de ott és akkor nem érdekelt. Őrültséget csináltam? Lehet. De tettem valamit. Végre, tettem valamit és nem csak szótlanul tűrtem. És igen, voltak hibák abban, ahogy tettem, de maga a cselekvés nem volt hiba.
Merjetek cselekedni, tenni, élni. Halmozzatok hibát hibára, ismerjétek be őket és aztán legközelebb lehet mást hibázni. A hiba jó dolog, ne hagyjátok, hogy ennek az ellenkezőjéről próbáljanak meggyőzni titeket. A hibából tanulsz, a hiba miatt kezdesz el gondolkodni, általa leszel más, eszközölsz változtatásokat az életedben. Amíg nem ismered el a hibáid, azt sem ismered el, hogy az életed nem a legjobb irányba halad. Ami hiba.
Azonban azt se ártana elfelejteni, hogy embertársainkért is felelősek vagyunk minden egyes nap. Te értem és én érted - talán így lenne a legegyszerűbb kifejezni. És erről igencsak hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Vegyünk egy példát, ígérem gyors leszek. Megesett már veled, hogy valamin összekaptatok egy barátoddal, majd közölte az olyan idillin csengő "nyugi, soha többet nem fog előfordulni" mondatot. Nos, azóta hányszor fordult elő? Négyszer-ötször? Ha nem bánjátok én nem állnék neki számolni, kevés ujjam van - meg agysejtem.
Te hogy vagy ezzel a felelősség-kérdéssel kedves Olvasóm? Mindig, mindenért vállalod? Nem kell megmondanod, csak gondold át. Ha csak egy picit is elgondolkodsz rajta, már elértem valamit. De felelős vagyok a tetteimért, ezért nem akarok, hogy rosszul érezd magad amiatt, hogy igen, néhanapján te sem vagy a felelősségvállalás mintaképe. Én sem.
A célom egyszerű és világos - olyasmi, amiért még a felelősség terhét is vállalom. Rávilágítani a saját hibámra, ezáltal olvasás közben felszínre hozni benned a sajátodat. És most kérnék is, mert akármilyen hihetetlen, ettől félünk a legjobban mostanság. A kéréstől. És nem a felénk irányuló kérésektől, hanem azoktól, amiket nekünk kell kimondanunk. Én is csak leírni merem, láthatod. Mégis, arra kérlek, ezek után próbálj meg egy picit felelősségteljesebben élni, mint eddig. Vállald fel, ha megbántasz valakit és ne félj elé állni és tiszta szívedből kinyögni egy sajnálomot.
Nos igen. A másik hatalmas félelem: hibáink beismerése. Mert sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy a másik a hülye. Elárulok egy titkot - ebben a pillanatban rólad is, talán még többen is azt gondolják, hogy te vagy a hülye. De ne válaszd mindig a könnyebb utat. Engedd, hogy fájjon. Ez nem az a a fajta fájdalom, mint amikor megbánt valaki. Ilyenkor magadat bántod,ez egy olyasfajta fájdalom, ami csak és kizárólag előre szabadna, hogy vigyen - nem mintha a másik nem. Csak hogy lássátok, senki sem tökéletes:
- sok reggelen ok nélkül veszünk össze imádott apukámmal, csak azért, mert nem alusszuk ki magunkat - a saját hibám
- nem töltök elég időt a nagyszüleimmel - az én hibám
- olyan kapcsolatokban vagyok benne, amik csak hátrafelé húznak - az én hibám
- sokszor nem csinálok fizika házit, ezért önbizalomhiányosan megyek neki a dolgozatoknak - ez is az én hibám
- azokat az embereket, akik mindennél jobban szeretnek, hajlamos vagyok mellőzni - talán a legnagyobb hibám
És a sort még a végtelenségig folytathatnám. De nem állok meg itt. A teljesnek vélt lista létezik papíralapon, itt van előttem. Minden egyes nap ránézek és megpróbálok kieszelni egy stratégiát, hogy változtassak. Hogy ne legyek többé hülye. Persze, persze. Így is van olyan barátságom, ahol fölösleges harmadik kerék vagyok és így is tudnék még jóval több időt a családomra fordítani, de igyekszem.
És ez számít. Legyél már annyira tökös, hogy a saját kezedbe veszed az életed. Ma reggel olyasmit csináltam, amit már régen. Kimondtam, ami bántott. Lehet nem épp a legmegfelelőbb formában, de megtettem. Nem tudtam mi lesz a következménye vagy hogy hogyan tovább utána, de ott és akkor nem érdekelt. Őrültséget csináltam? Lehet. De tettem valamit. Végre, tettem valamit és nem csak szótlanul tűrtem. És igen, voltak hibák abban, ahogy tettem, de maga a cselekvés nem volt hiba.
Merjetek cselekedni, tenni, élni. Halmozzatok hibát hibára, ismerjétek be őket és aztán legközelebb lehet mást hibázni. A hiba jó dolog, ne hagyjátok, hogy ennek az ellenkezőjéről próbáljanak meggyőzni titeket. A hibából tanulsz, a hiba miatt kezdesz el gondolkodni, általa leszel más, eszközölsz változtatásokat az életedben. Amíg nem ismered el a hibáid, azt sem ismered el, hogy az életed nem a legjobb irányba halad. Ami hiba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése